
23' Ellipsum Odtimer Találkozó és Kiállítás
beszámoló

2023. szeptember 23-án nyolcadik alkalommal rendezzük meg tájékozódási csillagtúra versenyünket oldtimer és youngtimer járművek részére. Őszi időjárás fogadta a közel 30 versenyzőpárost. Veterán autók 60-as évektől egészen a kilencvenes évekig megtalálhatók voltak a mezőnyben. A délelőtt városi kiállítással és feladatokkal volt fűszerezve. A DVTK stadionban elfogyasztott ebéd után a volt Lenin Kohászati Művek területén különpróbáztak a résztvevők. A kisgyőri kilátó volt a végpont, itt már az átlagtartás volt a feladat. A baráti hangulatú díjkiosztónak az Ellipsum Élményfürdő adott otthont.Köszönjük a résztvevőknek, hogy elhozták veterán járműveiket!
Köszönjük a támogatóknak és mindenkinek aki segítette a rendezvény létrejöttét.
Eredmények:
1960-69-ig kat.
1.Fülep László-Dobay Edina
2.Tóth Ádám-Kiss Laura
3.Salacz Titusz-Salacz Anita
1970-79-ig kat.
1.Simkó Péter-Czigler Zoltán
2. Mártha Norbert-László Viktória
1980-93-ig kat.
1.Bertók Sándor-Asztalos Zoltán
2.Nagy Krisztián-Enzsöl László
3.Molnár Máté-Molnár Lívia
Youngtimer kat.
1.Zubor Roland-Kukovecz Mónika
2.Nonay György-Kelecsényi László
3.Daxkobler Ákos-Ruska Krisztina
Kacsakupa:
1.Molnár Viktor-Molnár Viktória
2.Berényi Márton-Jenei Sándor
3.Hagymási László-Hagymási Anita
Fotók:(katt a névre nyílik az album)
Videók:
Augusztus 20-án bonyolítottuk le a Veterán Hegyi Felfutó Gulf & Molnár Órás Kupasorozat utolsó előtti futamát. A 4.Résáshutai Veterán Hegyi Felfutó Menetpróba rendezvény 0. napján grill piknikkel vártuk a versenyzőket. Ahol előkerült a füge pálinka, sütemény, és rengeteg kedves baráti sztori. A futam napjára 50 résztvevő jármű jött el, zömmel oldtimerek, de háború előtti motor is színesítette a mezőnyt. Napsütés, zökkenőmentes gyors futamok egymás után, délután finom ebéd és tapsviharral fűszerezett baráti díjkiosztó zárta a napot.
Nagy hála mindenkinek aki segítette a rendezvény létrejöttét, és színvonalának emelését. Köszönet a veterános Sporiknak, hogy elhozták és vetélkedtek az öreg masináikkal. Jövőre Veletek ugyanitt!
Részletes eredménylista (katt a feliratra nyílik a lista)
Fotók: (katt a feiratra nyílik az album.
2023. július 09-én került megrendezésre első alkalommal Bükkszéken a MAVAMSZ Veterán Hegyi Felfutó Menetpróba Országos Bajnokság III. futama a Gulf & Molnár Órás kupáért. Igazi napsütéses nyári időjárás várta a résztvevőket. A depónak használt kemping tele volt árnyékot adó fákkal így a közel 70 résztvevő közül senkinek sem kellett a tűző napon aszalódnia. Depó, büfé és árnyék. A pálya frissen aszfalt felületét csak élvezhetőbbé tették a belső íveken beépített rázókövek (vízelvezetők). Volt esemény a rendezvény gyakorló szakaszában, de csak a vasak görbültek, személyi sérülés nem történt. A menetpróbát 14:30-kor házias ebéd és díjkiosztó zárta. Köszönjük Lénárt Lacinak, és minden támogatónak, hogy ilyen remek helyszínen veteránozhattunk. Köszönet a veterános résztvevőknek, hogy eljöttek és megjáratták szebbnél szebb oldtimer járműveiket.
Részletes eredménylista (katt a feliratra nyílik a lista)
Bajnoki pontok (katt a feliratra nyílik a lista)
Fotók:(katt a feliratra nyílik az album:
Videó: Old Skull Garage-Autós Műsor
Idén 11. alkalommal rendeztük meg Bükkszentkereszten a Veterán Hegyi Felfutó Kupasorozat nyitó futamát. Közel 100 jármű és szikrázó napsütés várta a résztvevőket és az érdeklődőket. A mostani futam különlegességei a háború előtti kategória hotrodjai voltak. délelőtt 10:00-tól 14:30 ig tartották az átlagot az oldtimerek, majd házias ebéd és baráti hangulatú díjkiosztó zárta az eseménymentes rendezvényt. Köszi mindenkinek! Támogatóknak, barátoknak, veterános sporiknak, hogy emeltétek a rendezvény színvonalát.
Gulf Lubricants, Molnár Órás, Roli-Car, Silky Virág és Ajándék Nagyker, Bandesigns.
Részletes eredménylista (katt a feliratra nyílik a lista)
Bajnokság pontállása(katt a feliratra nyílik a lista)
Fotók:(katt a feiratra nyílik az album)
Verőfényes napsütésben kezdtük a Rally Classic szezonunkat a Crumerun Nyerges Rallye betétfutamaként. A mezőnyt oldtimer autók színesítették, csak egy utánpótlás yountimer vette fel a kesztyűt az öregek ellen. Négy gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni a legendás rugógyári és lábatlani rally pályákon. A Historic mezőny után családias díjkiosztó zárta a részünkről eseménymentes versenyt. Gratulálunk az eredményekhez és köszönjük mindenkinek aki támogatta a sikeres lebonyolítást.
Fotók:(katt a névre nyílik az album)
Eredménylista (katt a feliratra)
Nevezési lista:
Versenyző neve | Navigátor neve | Kategória | Jármű |
Baranyi Nándor | Balázs zsolt | Oldtimer | Lada Samara |
Fülep László | Oldtimer | BMW 2002 ti | |
Szőke szilárd | Oldtimer | Toyota Celica | |
Kántor Krisztián | Kántor Kristóf | Oldtimer | BMW 1602 |
Varga Bence | Mezei Bendegúz | Oldtimer | Fiat 131 |
Mártha Norbert | Mártha Csenge | Oldtimer | Lada 2101 |
Oláh István | Juhász Tímea | Oldtimer | MG B |
Daxkobler Ákos | Oldtimer | Dodge Omni | |
Tóth József | Tihanyi istván | Youngtimer | Lancia Kappa |
Zubor Roland | Kukovecz Mónika | Youngtimer | Chevrolet Camaro |
Futam információk
1.RENDEZŐ NEVE, CÍME ÉS ELÉRHETŐSÉGE
Gáz 2000 Kft https://www.facebook.com/crumerumnyergesrallye
2094 Nagykovácsi Kálvária st.61. e-mail: szilveszterrallye@gmail.com
Vezetője: Füredi András
Tagjai: Bognár Gábor, Fekete Ernő, Balogh László, Adamovich Erik
Útvonal:
2023 04 30 Vasárnap |
||||
IE |
Hely |
Etap km |
Gyors km |
|
IE |
|
Rajt Versenyközpont |
0,10 |
|
IE |
|
Tatabánya |
48,80 |
|
GY |
1 |
Tatabánya |
0,10 |
10,10 |
|
|
Rugógyári út |
|
|
GY |
2 |
Tatabánya |
0,10 |
10,10 |
|
|
Rugógyári út |
|
|
IE |
|
Bajna |
28,90 |
|
GY |
3 |
Bajna |
0,10 |
10,80 |
|
|
Lábatlan |
|
|
IE |
|
Bajna |
22,00 |
|
GY |
4 |
Bajna |
0,10 |
10,80 |
|
|
Lábatlan |
|
|
|
|
Céldobogó Versenyközpont |
|
|
(katt a feliratra nyílik a lista)
2015. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2016. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2017. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2018. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2019. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2020. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2021. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2022 .Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2023. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
2024. Veterán Hegyi Felfutó Bajnokság részletes eredménylista.
Folyamatosan frissítve.